Híreink
Pásztorjáték Tatán
A hagyománynak megfelelően idén is a hittanos gyerekek által bemutatott pásztorjátékkal vette kezdetét a karácsony ünneplése, december 24-én délután. A szereplők többsége a Vaszary János Általános Iskola diákja volt, de
Megújulás a hitben
2018. január 4-én hálaadó szentmisével fejeződött be a 7 héten át tartó lelkigyakorlatunk, melyet Albert atya Leo Tanner “ Megújulás a hitben “ című könyve alapján tartott. Mint a könyv
„Szent János áldása”
A bort, vagyis "Szent János szerelmét" őseink hagyománya szerint, a karácsony utáni harmadik napon áldják meg. A János napi boráldás településünkön a mai napig élő hagyomány. Így idén is, mint
Az isteni karácsonyi ajándék!
A baji Assisi Szent Ferenc plébánia templomban karácsony ünnepi szentmisét megelőzően került sor a betlehemi játék (Christkindl- vagy Betlehemspiel) bemutatására. Egyházközségünk alsó-tagozatos hittanosai, angyalnak, pásztornak, Máriának, Józsefnek és gazdának öltözve
Jézus születésére készülődve!
Szenteste napján, december 24-én, a baji ifjúsági ministránsok kis csoportja a lelki felkészülés keretében a budai várba látogatott. Látogatásuk során megismerkedtek a vár történelmet rejtő titkaival. A történelmi utazást követően





