2026. október 4-én (vasárnap) délelőtt tartottuk a baji Assisi Szent Ferenc-templom búcsúját. Az ünnepi szentmisét Dr. Veres András győri megyéspüspök mutatta be, vele koncelebrált Grafl Ákos püspöki szertartó, Kovács Csaba Albert esperes-plébános, valamint Kovács Gábor káplán, a diakónusi szolgálatot Magó Ottó állandó diakónus látta el. A szentmisén részt vettek a Szalézi Oratórium fiataljai, Schunder Tibor polgármester, a Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai, a társegyházközségek PTT alelnökei, valamint számos vendég és zarándok.
A szentmise ünnepi bevonulással vette kezdetét, majd Sever József, a baji PTT alelnöke köszöntötte püspök atyát. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mindig ünnep egy közösség számára, ha a főpásztor meglátogatja őket, valamint kiemelte, hogy az ünnep azért is különleges, mert a Szentatya által – Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából – meghirdetett jubielumi évben kerül sor.
Püspök atya prédikációjában Szent Ferenc alakját hozta közelebb a megjelentekhez. Kiemelte, hogy Szent Ferencnek az élete is egy tanítás volt, cselekedeteivel is az Evangéliumot hirdette. Szent Ferencnek annyira sikerült Krisztus másává válnia, hogy halála előtt két évvel megkapta a stigmákat. Püspök atya arra is rámutatott, hogy a mi küldetésünk is az, hogy Krisztus képmásaivá váljunk korunkban és hogy életre váltsuk a krisztusi evangéliumot.
A szentmise végén püspök atya és a papság átvonult Szent Ferenc-ereklyéje elé, amelyet erre az alkalomra hoztak át a tóvárosi v. kapucinus templomból, hogy ott együtt imádkozzanak a teljes búcsú elnyeréséért.
A közös imádság után sor került a Tatai Szent Imre R. K. Plébánia által meghirdetett, Assisi Szent Ferenchez kapcsolódó rajzpályázat eredményhirdetésére. A díjazottaknak püspök atya adta át az ajándékokat.
A szentmise után megtartott agapén lehetőség nyílt a találkozásra és a kötetlen beszélgetésre.
Hálásan köszönjük mindazoknak, akik bármivel is hozzájárultak az ünnep megszervezéséhez lebonyolításához. Isten fizesse meg százszorosan jóságukat!
Fotók: Hári Bernadett – Fotográfus, Baji Fotóalbum
[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]


























































