Egy meghatározó beszélgetésem Jézussal

„Isten nem azért jött közénk, hogy minden szenvedéstől megszabadítson. Isten nem azért jött, hogy minden
szenvedést megmagyarázzon. Ő azért jött, hogy a szenvedést megtöltse jelenlétével.” (Paul Claudel)

Talán a mostani helyzet bezárt előttünk néhány ajtót. Nem találkozhatunk a barátainkkal, nem mehetünk el szentmisére, le kellett mondanunk a megtervezett programjainkról: a szabadságunk korlátozva lett. Nem látjuk a végét és így lassan, fokozatonként eluralkodik rajtunk a félelem és a pánik. Egészen hosszú ideig, én sem értettem egyet, ezzel a gyorsan kialakult rendkívüli helyzettel és sokszor talán jogosan tettem fel a kérdést Istennek, hogy miért engedte ezt meg. Mindaddig értelmetlenül álltam a kérdéshez, amíg egyik este Jézus meg nem szólított engem.
Éppen egy online szentmise közvetítést néztem, mikor elhangzott egy bátorítás: „Még ma este, ha tehetjük az otthonunk csendjében és magányában beszélgessünk Jézussal, mert szomjazik ránk.” Hirtelen elfogott az érzés, hogy ameddig én keresgéltem a kérdéseimre a választ, addig feltehettem volna, annak a Valakinek, aki a jövőmet irányítja, és míg, saját magam próbáltam megoldani a problémáimat, addig belemászhattam volna, annak a Valakinek a karjaiba, aki mindent és mindenkit a kezében tart. Egyszerűen, csak éreztem, hogy hiányzom Neki, hogy hiányzik Neki az, hogy az életem újra rábízzam, hogy hiányzik Neki az, hogy az ölébe másszam újra és meggyógyítson. Magamba nézve, teljesen indokoltnak találtam a kérést és még az nap este leborultam a lábai elé. Igyekezetem őszinte lenni és elmondani mindent, amivel jelenleg küzdök. Éreztem a lágy lépteit és azt, hogy hozzám siet. Ez
az érzés mindennél többet jelentett. Mellette biztonságban éreztem magam. Hallgattam a szívemben, a megnyugtató hangját, ahogy elmondta, hogy ennek a világnak szüksége van a változásra és én, azon az éjszakán végleg megértettem, hogy várnom kell, mindannyinknak várni kell. Várnunk kell arra, hogy Jézus az elveszett bárányokat visszavezesse a nyájba. És talán kicsit mindannyian elveszünk ebbe a kritikus helyzetben. Tesszük fel a kérdéseket folyamatosan, azokat a kérdéseket, amikre csak, akkor kapjuk meg a válaszokat, mikor megkérdezzük attól a
Valakitől, aki valóban látja a mostani és az előttünk álló éveket. Lehet, hogy néha úgy tűnik, hogy nincs kiút, látjuk a számokat, azokat a folyamatosan növekvő számokat, de Jézus akkor fogja, azt mondani, hogy: „Ne féljetek…”. És igen úgy tűnik, hogy az Úr most megengedte ezt a vihart, de talán azért, hogy megmutassa, hogy ezen a borzasztóan nehéz időszakon keresztül, úgy ismered meg majd őt, ahogy még soha, azelőtt nem ismerted. Valószínű, hogy bátor kijelentést teszek azzal, hogy bármilyen súlyos helyzetbe is került most a világ, ez mind értünk van. Én is arra bátorítok most mindenkit, hogy aki teheti, az otthona csendjében (amennyiben ez lehetséges), csak üljön le és beszélgessen, Jézussal. Őszintén tegyük le gondjainkat, kéréseinket és nem számít, hogyha gyengének látszunk,
mert Jézus az ölébe vesz, lecsendesít és elsöpri a viharjainkat. Ebben a szorongató időben jobban van Rá szükségünk, mint bármikor.

Joó Viktória