Karácsonyi szentmise és pásztorjáték Bajon
Karácsony, a kereszténység legjelentősebb ünnepe. Ekkor ünnepeljük Jézusnak, a Megváltónknak a születésnapját. Napjainkra a családi vonatkozása is megerősödött, így a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepeként nem csak a keresztény családok életébe vált fontos ünnepnappá.
Gyökeret vert az egész világon minden szeretetben élő család otthonában. A szeretet megnyilvánulásának karácsonyi ajándékozási szokása a vélhetően a Napkeleti Bölcsek és a pásztorok történetére vezethető vissza, akik a kisded Jézusnak ajándékokkal hódoltak Betlehemben.
A karácsony egybeesik a téli napfordulóval. Ettől az időponttól kezdve a nappalok egyre hosszabbodnak és a fény győzedelmeskedik a sötét éjszaka felett. Jól példázza ez az időszak Jézus születését, aki meghozta az ígéret fényét a hívők számára, s ez a fény az elcsigázott embereket reménységgel, és hittel tölti el.
A baji Assisi (Serafi) Szent Ferenc-plébániatemplomban december 25-én az ünnepi szentmisét követően pásztorjátékot mutattak be a plébániához tartozó gyermekek és hittanosok. A Megváltó születésének ünnepi szentmiséjére csordulásig megtelt templomban Albert atya mutatta be a szentmisét. A település sváb hagyományokhoz híven a szentmisén több németének is felhangzott.
A Szentmisét követően került sor a hagyományos pásztorjáték előadásra, melyben évről-évre felelevenedik Jézus Krisztus születése, így minden évben megbizonyosodtunk, hogy milyen csodálatos dolgot tett értünk Istenünk, mennyire szeret minket, hogy elküldte hozzánk egyetlen fiát. Egyházközségünk gyermekei angyalnak, pásztornak, királyoknak, prófétának, Máriának és Józsefnek öltözve mutatták be a jelenlévő híveknek a születés történetét. A szereplők gyermeki komolysággal és nagy odaadással elevenítették meg az immáron több mint két évezreddel ezelőtt Betlehemben történteket. Gyönyörű előadásukat tapssal jutalmazták a hívek.
A betlehemi kis Jézus mindig emlékeztessen arra mindannyiunkat, hogy ne csak karácsony estéjén legyünk egymás iránt türelemmel és szeretettel, hanem az év minden napján.
Köszönjük a pásztorjátékban résztvevők áldozatos munkáját. Legfőképpen azonban a gyermekeknek köszönjük, akik szívvel-lélekkel a kis Jézus dicsőségére mutatták be ezt a szép játékot, megmutatva ezzel a születést, melyre minden ember várt.
Krisztus százszor is megszülethet Betlehemben,
Elveszel, ha nem engeded be a szívedbe.
Pentz Imre