Nagyszombat csendje nem az a csend mely mindennap utolérhet bennünket. Ez a csend valami egészen más. Nem pusztán hang csendjéről, leginkább a lélek elcsendelüséről szól ez a nap. Úgy érzem, hogy a ma embere nem szeret csendben lenni.  Mindig útra kel, ha szükséges, ha nem, nem szeret egy helyben lenni. Szinte mindig szól a hátérben egy zene, egy rádió, az igazi elmélyült csendet már talán nem is ismerik. A csend szükséges ahhoz, hogy a saját lelkünket, belsőnket megismerjük.  A valódi énünkkel tisztában legyünk. Ehhez szükséges az elmélyült csend, melyet a világi zajok nem törnek meg, nem zavarják belemélyedésünket a saját lelkünkbe. Nagyszombat erről a csendről szól igazán. Elmúltak a mozgalmas nagypéntek zajai, már a Megváltót csúfoló tömegek eloszlottak.  Krisztus urunkat már megfeszítették! Szent teste a sziklasírban nyugszik.Csendesen. A legdübörgőbb csend időszaka ez. Használjuk ki e csendes napot, és ismerkedjünk meg saját lelkünkkel!

Az igazi lelki csenddel élhetjük meg a megváltó feltámadást!!

pik