Hírek2023-03-30T08:42:43+02:00

Híreink

Isten szeretete a Karácsony üzenete!

A baji Assisi Szent Ferenc plébánia templom hívei a liturgikus alkalmakon túl az Egressy kórus koncertjével, német nyelvű betlehemi játékkal, egy különleges helyi szokással, valamint a település hagyományőrző énekkarának szép

2017. január 2.|

Vörsi betlehemlátogatás!

Szenteste napján, december 24-én a baji ministránsok kis csoportja a lelki felkészülés keretében Magyarország legnagyobb templomon belül épített Betlehemét látogatta meg a Vörsi templomban. A Szent Márton tiszteletére szentelt Római

2017. január 2.|

Ökumenikus imahét

Az ökumenikus nemzetközi imahét a keresztény egyházak világszerte közös imahete, amely évről évre januárban megtartott állandó ünnep. Idén városunkban január 16-án, este 18 órai szentmisével veszi kezdetét az imahét a

2017. január 2.|

„Püspökségek nyomában”

„Püspökségek nyomában” Veszprém A Baji Assisi Szent Ferenc templomban szolgálatot teljesítő ministránsok, fiatalok számára, a 2016-ban kezdődőtt meg Püspökségek nyomában hiterősítő  zarándoklat sorozatot. E zarándoklat sorozatba a Győri, Pozsonyi, és a

2016. november 2.|

Baji ministránsok Pécsen!

Baji ministránsok Pécsen! A baji Egyházközség felsős ministránsai az őszi szünetben a Pécsi Egyházmegyébe zarándokoltak. Utuk során megtekintették a Szekszárdi Belvárosi templomot, a Máriagyűdi kegyhelyet, és a Pécsi Egyházmegye főszékesegyházát.

2016. november 2.|
Go to Top