Híreink
„Isten akarata szerint való király” ünnepe
Augusztus 20-án, tíz órakor az Assisi Szent Ferenc templomban ünnepi szentmisével vette kezdetét az Államalapító Szent Istvánról való megemlékezés és az új kenyér megáldása. Albert atya homíliájában rámutatott, hogy mindig
Tatai Szent Imre Alapítvány 2016. évi közhasznúsági jelentése
A szövegre kattintva a Tatai Szent Imre Alapítvány 2016. évi közhasznúsági jelentését tekinthetik meg: Tatai Szent Imre alapítvány közhasznúsági jelentés 2016
18. Barokk Fesztivál Tatán
Idén 18. alkalommal kerül megrendezésre a tatai Barokk Fesztivál. A korábbi évekhez hasonlóan az esemény záró hangversenyének a tatai Kapucinus templom ad helyet, valamit itt került sor Szivkova Marianna operaénekes
A kitelepítés emlékezete!
1947 nyarán Környéről is több mint száz német családot telepítettek ki, és szállítottak zárt vagonokban Németországba. Olyan seb ez, melynek nyomai több emberöltőn át sem múlhatnak el. Mely begyógyulásához több
A Gyöngyök útjának zarándokai
Minden zarándoklat más és más. Mindenki számára más ajándékokat tartogat. Nem biztos, hogy pont azt, amit mi szeretnénk, de nagy valószínűséggel valami olyat, amire valóban szükségünk van. Mindnyájan úton vagyunk,
Porciunkula ünnepe
Porciunkula ünnepén, augusztus 6-án, vasárnap 18 órakor dr. Veres András megyéspüspök atya mutatott be főpapi szentmisét a Kapucinus templomban. Püspök atya szentbeszédében kiemelte, többre van szükség mint jó keresztényként eljárni



