Az enyéim vagytok

„Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.”- olvashatjuk Szent Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt első levelének 11. fejezetéből. Szeptember 27-én 11:30 órakor megszólalt a csengő és három kis elsőáldozó vonult be a templomba. Az utóbbi időben rájöttem, hogy az elsőáldozás nem csak egy szentség felvételét jelenti. Ez valaminek a kezdete is. Annak az útnak a kezdete, ahol elindulunk Jézus keresztfája felé. Amikor az ember kimegy áldozni, gondolnia kell arra, hogy ott találkozik igazán a kereszten függő Krisztussal. Még belegondolni is csodálatos és egyben fájdalmas is az, hogy ott állunk a keresztfa előtt miközben Jézus lenéz ránk. A szentmise a szülők áldásával kezdődött. A gyermekek megható éneke a szentmise végén nem is tehette volna szebbé ezt a nagy ünnepet. Nagyon fontos, hogy ez a nap mindig is megmaradjon bennük, hogy több év múlva is emlékezzenek, mikor a templomba betérnek, hogy mit tettek le oda az oltárra: a szívüket. Annak a gyertyának a lángja, amit begyújtottak sokáig kell égnie, és ebben nagy szerepe van az egyházközségnek. Az Eucharisztia első vétele jelenti azt, hogy Krisztus gyermekei vagyunk, csendesen odaajándékozzuk magunkat Istennek, az Ő akarat szerint cselekszünk. Nem tudnám elmondani, hogy mi volt a legszebb perce a liturgiának, hiszen minden másodperc csodálatos volt. Nagyon köszönjük Albert atyának, aki levezényelte ezt az egészet, Schneider Csillának, iskolánk hitoktatójának, és legfőképpen Gábor atyának, aki megszervezte és belefektette ebbe az energiáját!

Joó Viktória
A fotókat készítette: Schneider Hajnalka és Joó Viktória