Tanúim vagytok

„Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába” (Zsolt 17,8)

 

Egy éve még mindent máshogy képzeltünk el. Máshogy vélekedtünk a jövőről, köztük a bérmálásról is. Október 4-én délután 3 órakor kezdődött a bérmálási beavató szertartás, amit rendhagyó módon, csak a közeli hozzátartozók részvételével tartottunk meg. Ebben az évben 18 fiatal vágyakozott megkapni a Szentlelket. Ebben a kritikus helyzetben a püspök atya felhatalmazást adott Albert atyának arra, hogy ő vezényelhesse le ezt a szent liturgiát. Mivel Mária hónap van, ezért különösen is jó volt ott lenni a templomban, kicsit elmélyedni és lerakni a terheket. Albert atya a prédikációjában azt fejtette ki, hogy most a szülőknek és nekik, papoknak egy kicsit most el kell engedniük minket, fiatalokat. De ez a fájdalom viszont, amit az elengedéskor éreznek, várakozásba torkollik, mint a tékozló fiú történetében. Az apuka elengedte a fiát és várt, hogy mikor tér vissza. A fiataloknak a saját bőrükön kell megtapasztalniuk a világot, annak nehézségeit és örömeit. Ha viszont elesnek, vagy fájdalom éri a szívüket, az Úr mindig a karjaiba várja őket. „A templomba mindig visszavárunk benneteket” – fogalmazott Albert atya. Ez a bérmálás nem mehetett volna végbe felkészülés nélkül. Gábor atya hittan órái mindig felüdítettek minket. Ez nem csak a tanulásról szólt. Ez annál sokkal több volt. A prédikáció után a keresztségi fogalmunkat újítottuk meg, majd térden állva imádkoztunk csendben és vártuk a Szentlélek eljövetelét. Itt eszembe jutott Teréz anyának egy nagyon jó feljegyzése: „Az utak mentén sokszor láthatjuk a villanyvezetékeket. Ha nem folyik bennük áram, nincs fény, nincs világosság. A vezeték mi vagyunk – te és én! Az áram pedig Isten! Meg tudjuk tenni, hogy az áram átfolyjon rajtunk, és így fölragyogtassuk a világ Világosságát, aki Jézus – vagy megszakítjuk az áramkört, elutasítjuk, hogy így használjanak bennünket, ezzel engedjük, hogy a sötétség terjedjen szét.” A bérmálás az nem csak egy pillanat, egy szertartás, hanem egy életen át elkísérő fény, akár érezzük néha, akár nem. Ebben a szentségben pontosabban felnőtté válunk. Na, de miért fontos ez? Ezzel az „átalakulással” felelősek leszünk magunkért, egymásért és az egyházi közösségünkért is. Albert atya krizmával kente meg a homlokunkat a Szentlélek ajándékának jeléül. A szentmise végén az atyák egy Újszövetséggel ajándékoztak meg minket. Én nagyon bízom benne, hogy ez a nap nem csak bennem, hanem a társaimban és mindenki másban is meg fog maradni. Gondoljunk pünkösd napjára, mikor az apostolok szétszéledtek és hirdetni kezdték az evangéliumot, legyen ez velünk is így; hogy ne csak egy dátum legyen ez az életünkben, hanem legyen A dátum. Nagyon szépen köszönjük Albert atyának a szentmise levezénylését és természetesen Gábor atyának a felkészítést és a bérmálás lebonyolítását!

Joó Viktória