Úrnapja alkalmával az embernek a korábbi ünnepek felidézése arról szól, hogy fehér ruhás kislányok virágszirmokat szórnak kis kosarukból a körmenet útvonalán az Oltáriszentség fölé tartott baldachin vezette menet elé, a virágokkal sűrűn díszített szabadtéri oltárok előtt szentségimádás egy-egy evangéliumi részlet után és tikkasztó melegben ünnepi ruhájukban izzadó hívek hosszú sorban…
Az úrnapi körmenet ezúttal semmit sem adott vissza a régi emlékekből. Odakint zuhogott az eső, a vasárnap délelőtti szentmisét követő körmenet csupán szimbolikus lehetett a templomon belül. Talán éppen ezért hangsúlyosabban gondolhattunk az úrnapi ünnep lényegére a külsőségek mellett. Mit jelent az én számomra Krisztus testének és vérének az ünnepe? Hogyan viszonyulok az Oltáriszentséghez? Mennyire vagyok képes a személyes istenkapcsolatra az Egyház (egyik) legalapvetőbb katolikus dogmájával, a jelenvalóvá lett Krisztussal szembesülve? Felfedezem-e az életem valódi forrását, az életet adó Krisztust az ostyában? Mennyire erőt adó konkrét JEL a szentség a nagyon is konkrét mindennapokban?
Az odakinn zuhogó esőhöz hasonlóan ezek a kérdések mindannyiunk lelkében választ követelő módon dörömbölnek. Az Istennel való „online” kapcsolati igényünk köldökzsinórként köt össze Ővele. de ugyanakkor Őáltala és Őbenne mindannyiunkat egymással is. Vajon elég erős vagyok-e, hogy a mindennapok vezérelte számítógépemen ne a „stop” áIIj, az „escape” kilépő, vagy, a „delete” törlő gombot nyomjam meg az újratervezés, az újrakezdés, a kitartás, a megerősítés elhatározása helyett?
A felgyülemlő kérdéseken való elmélkedés nemcsak az ünnep kapcsán esedékes…

Dr. Bányai Miklós