Karácsony közeledtével összegyűlt a csapat nagy létszámban, hogy együtt ünnepeljen. Bemelegítő játékok, finom sütik és italok elfogyasztása után izgalmas dolog következett. A vezetők egyesével bekötötték mindenkinek a szemét és kivezették a rendházi ebédlőből a folyosóra. Nem tudtuk, hogy merre megyünk, mert még meg is pörgettek minket. Botorkolás következett a félhomályban, majd valahol azt mondták, hogy üljünk le. Hallottam, hogy már mások is vannak a teremben. Itt vártunk egy picit, majd egy hangjátékot hallgattunk meg. Felismertem a vezetők hangját. A történetben egy félresikerült családi karácsonyt hallottunk, aminek aztán jó lett a vége, mert a gyerekek segítettek a készülődésben. Ezután kivezettek minket és levették a kendőt a szemünkről. Egy gyertyafényes terembe mentünk, ahol kihúztuk egymás neveit és megajándékoztuk egymást. Én finom csokit kaptam. Szilveszter készített az idei év fotóiból egy összeállítást. Jó volt nézni, hogy mi minden történt velünk idén: Tábor, fogadalomtétel, szarvasbőgés, kirándulás. Várom már a jövő évet. Jó cserkésznek lenni. 

                                                                                                       

Lassan egy éve, hogy bejegyezte a Magyar Cserkészszövetség a tatai 722. Öveges József Cserkészcsapatot. Azóta a tatai cserkészek számban és lélekben is gyarapodtak, nem csoda, hiszen a közös élmények, túra és a tábor összekovácsolt bennünket.

Gyertek Ti is cserkésznek!

                                                                       a tatai Cserkészek

 

facebook.com/cserkesztata

cserkesztata@gmail.com

Horváthy Dénes csapatparancsnok: +3670 7798229