Nagyszombat csendje

Ó, édes Jézus!

Szent sírod előtt térdelve kérlek, emelj be nagyszombat csöndjébe. Csöndesíts el engem. Vedd el tőlem magamat, hogy a Te csönded betölthessen engem. Meríts bele isteni mélységed csöndjébe, és akkor, ha csak egy pillanatra is hátha meghallom hangodat.

Csendben van a szívem, várok, szemléllek a sziklasírban …. de mégsem tudok teljesen elcsendesedni. Motoszkál bennem valami csodálatos izgalom és oly nehéz csöndben maradnom. Nézlek, és egyre jobban zakatol a szívem, érzem, hogy egyre szaporábban lélegzem … hiszen …. hiszen Uram, te feltámadtál. Tudom Uram, hogy feltámadtál. A feltámadás ragyogásában látlak a sírodban is. Azzal a biztos tudattal szemléllek, hogy feltámadtál. Annyira boldog vagyok. Még ezen a legnémább, mélységes várakozással teli napon is.

És bocsáss meg Uram, de én tegnap is nagyon boldog voltam. Fájt és sajgott a szívem Szent Keresztfád előtt, agyongyötört, megfeszített tested előtt, de nagyon boldog voltam, mert Téged Uram mindig a föltámadás biztos tudatában tudlak szemlélni. Hiszen mi már tudjuk, amit az apostolok pénteken és szombaton még nem tudtak. Hogy föltámadsz Uram, hogy föltámadtál. És hogy benned és általad mi is napról napra föltámadhatunk bűneinkből és föltámadunk majdan a testi halálból.

Alleluja!

-csj-