Dunaalmás

A templom története

Sok évtizeden át volt saját lelkipásztora községünknek egészen 2006-ig. Ezután Szomód, Tata, Szőny plébánosa látta el a falut. Egy ideig próbáltuk
megőrizni a plébánia épületét. Sejtettük, hogy saját plébánosunk már nem lesz, de talán sikerül idecsalogatni egy hitoktatót, aki ellátja az iskolai hitoktatás
feladatát. Mivel ez nem sikerült, eladtuk a plébániaépületet a hozzá tartozó kerttel együtt. 2020. augusztus elsejétől újra Tatához tartozunk.

Templomunk 1775-ben épült barokk stílusban. Sajnos a történelem viharai nem kímélték. Tornyát a világháborúban lelőtték, a toronysisak azóta sincs visszaállítva az eredeti formában. A harangokat több ízben elrekvirálták hadi célra. Jelenleg 3 harangunk van. A nagy harang felirata: „Árpádházi Szt. Margit tiszteletére és Kurucz-Tóth Klára emlékére (+1945. III. 30.) újraöntette családja az Úrnak 1947. évében Szlezák László aranykoszorús harangöntő mester által Budapesten” A közepes harang felirata: „Szt. Mihály főangyal tiszteletére újjáöntették a dunaalmási r.k. hívek 1948. Öntötte Szlezák Ráfael Rákospalotán.”
A kis harang (lélekharang) felirata: „Isten dicsőségére, Nepomuki Szt. János tiszteletére újraöntették a dunaalmási róm. kat. egyházközség hívei és templomi énekkara az Úrnak 1948. Nagyboldogasszony évében. Öntötte Szlezák László Magyarország aranykoszorús harangöntő mestere Budapesten” A nagyharang súlya 185 kg, a közepesé 100 kg, a lélekharangé 63,5 kg.

Templomunk védőszentje NEPOMUKI SZENT JÁNOS. A legenda szerint Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Nepomuk) helységben született Dél-Csehországban 1350-ben. Jogi tanulmányainak befejezése után gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán, annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy balszerencsés mérgezési merénylet után bizalmatlanná és erőszakossá vált. Meg akarta tudni, hogy mit gyónt a felesége. János azonban nem volt hajlandó megmondani, ezért megkínoztatta, és a Moldva folyóba dobatta. (1393-ban) Jánost a prágai Szent Vid székesegyházban temették el. Szobra ott áll a prágai Károly-hídon. (Sok más hídon is áll szobra. A hidak szentjének is nevezik. Utalás ez arra, hogy hídról dobták a Moldvába.) Az almási templomban nincsen szobra. A főoltár feletti festmény azonban őt ábrázolja, amint a vértanúság koronáját nyújtják feléje az angyalok. A képen egy másik angyal tartja az ujját az ajkán, utalva ezzel arra, hogy ezt a koronát a titok megőrzéséért kapja. János 1393. május 16-án halt vértanúhalált. Ez a nap az ő mennyei születésnapja. Ezen a napon emlékezünk rá. Ez a templombúcsú napja.

Szokás az almási búcsút „salátabúcsúnak” is nevezni. Mert ilyen idő tájt van vége a salátaszezonnak. Ennek apropóján néhány éve a búcsúi ünnepi mise után agapét tartunk. A háziasszonyok különféle salátákat hoznak: hús-, krumpli-, gomba-, gyümölcs-, tojás-salátát. Nincs verseny, nincs zsűrizés, még csak nem is salátafesztivál a neve. Hiszen nem a saláta a fontos. Az csak egy kellék ahhoz, hogy együtt ünnepeljünk. Ezért az agapé neve: „Salátacsipegető”. Miközben csipegetjük a sokféle salátát, alkalmunk nyílik a kötetlen beszélgetésre. Egyházközségünknek 15 éve havonta megjelenő saját újságja van („Szőlővesszők”), melynek mottója: Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz.” ( Jn 15, 5.) Ennek révén jutnak el a fontos információk azokhoz a testvérekhez, akik koruk, betegségük vagy egyéb ok miatt nem tudnak eljutni a szentmisére, de a közösséghez tartozásukat kifejezik azzal, hogy anyagilag támogatják a plébániát, megfizetik az egyházi hozzájárulást.

A templom mellett emlékkövek és emlékoszlopok állnak. Ezek emlékeztetnek minket az államalapítás 1000. évfordulójára, a község 900 éves múltjára, az Aradi Vértanúkra, az ’56-os hősökre. Egy különleges kopjafa az 1606-os zsitvatoroki békére emlékeztet. Ennek felirata: „Állították azok, akik jobban szeretik a békét, mint a háborút.” A szemközti oldalon torkollik a Dunába a Zsitva folyó. 1606-ban itt kötött békét az osztrák, a török és a magyar hadvezetőség. A templomtól nem messze a református temetőben van Lillának, Csokonai Vitéz Mihály múzsájának a sírja. A templomdombról „határtalanul szép kilátás” nyílik a Duna túlsó
oldalára, Szlovákiára. Ez a kifejezés az almási Lovarda tulajdonosától, Juhász Istvántól származik (ezt a Shengeni határok megnyitásakor mondta), aki egyébként sok éven át aktív résztvevője volt a Tatai Patarának, hagyományőrző csapatával együtt. Az ő nevéhez kötődik az immár 20 éve hagyománnyá vált
„lovasáldás”. Ez egy Szent László korabeli szokás fölelevenítése. Karácsony másnapján, december 26-án összegyűlnek a helybeli és a környékbeli lovasok,
gazdák, fogatok. Együtt imádkozunk azokért, akik a lovat békés célból tartják: munkára, sportra, gyógyító terápiára használják. A lovasok megáldása alatt hangzik fel az ének: „Üdvözlégy, kegyes Szent László király, Magyarországnak édes oltalma. Szent királyok közt drágalátos gyöngy, csillagok között fényességes csillag!”

Szuly László