Baji Egyházközség hívei augusztus 26-án vasárnap délután, a borús idő ellenére, az elmúlt évek hagyományaihoz híven megtartották a terményáldását. A Szent András-dűlői Mária szobor talapzatánál zöldségekkel, gyümölcsökkel gazdagon megrakott kosaraikat helyezték el mindazok, akik fontosnak tartják, hogy hálát adjanak az idei termésért.

A hálaadó litánia keretében Balázs atya megáldotta a terményeket, és az Úr áldását kérte a gazdák áldozatos munkájára.

Amint az őseink is hálát adtak az Úrnak a termésért, úgy a mai világban sem szabad elfelednünk, hogy megköszönjük az Isteni közbenjárást a föld adta javakért. A gabonától a gyümölcsökön keresztül mindarra kérték az isteni áldást, melyet a földet művelők a szorgos munkájukkal ebben az esztendőben is megtermelhettek. De hálát adtak mindazért a boldogságért is mely akkor tölti el lelküket mikor  láthatják gyermekeik, rokonaik örömét, amint  magukhoz vehetik a munkájuk „gyümölcsét”.

A régmúlt hagyományai szerint Bajon a terményáldás helyszíne és időpontja nem véletlenül kapcsolódik e helyhez és Nagyboldogasszony ünnepéhez. A nemzedékről nemzedékre szálló emlékezet szerint Nagy Lajos magyar királynak, a török ellen folytatott, vesztére álló csata éjjelén a Szűzanya megjósolta a másnapi győzelmét. A király hálából gazdagon felszerelt gótikus templomot építettet Máriazellben. Hogy a zarándokok biztonsággal eljuthassanak e kegyhelyre, létre hozta a Mária zarándoklat útját, mely végállomása az általa épített kegytemplomhoz vezetett.  E zarándokút egyik állomása volt az a terület, ahol ma a Szent András-dűlői Mária szobor áll. Itt, az erre járó zarándokok pihenőre, és az azokban az időkben itt található kútból felüdülésre lelhettek. De a XIV. században e tér fontos megállója volt a Haláp faluban megtartott vasárnapi szentmisére igyekvő hívek részére is. Így hát hamar kialakult a tér szakrális jelentősége. A Máriazellbe vezető zarándokút megállójaként rövid időn belül felállításra került az első Mária szobra is. E szobor késői utódja 2002-ben került újfent felállításra. A környékbeli hívek Nagyboldogasszony ünnepén minden évben itt köszönték meg Máriának, hogy a Szent István király által a védelmében ajánlott országunkról gondoskodott. Rövid időn belül, ehhez az ünnepléshez kapcsolódott az éves terményáldás ünnepe is. E hagyomány megtartásaként, Bajon a Nagyboldogasszony ünnepét követő vasárnapokon kerül sor a hálaadó litánia keretében a terményáldásra.    

A terményáldást követően, a Luigitsch Róbert gazda látta vendégül a megjelenteket. Az esős, borús időjárás ugyan a présházba szorította be a hálát adókat, de így is kellemes hangulatú beszélgetések keretében zajlott le az agapé.

 Pentz Imre