Csángóföldről, Magyarfaluból érkezett huszonhat gyermek Tatára július 23-ától egy hétre. A fiatalok tatai családoknál kaptak szállást, a heti programjukról pedig lelkes pedagógusok gondoskodtak. Megismerkedtek a várossal és ellátogattak több magyarországi településre.

Az ide érkező gyerekek nagyon távol élnek országhatárainktól, de beszélik őseik anyanyelvét. Az ő nagyszüleik még szóban és írásban is tudják használni az archaikus magyar anyanyelvet, szüleik azonban már csak szóban  – a társadalmi környezet szorítása miatt. Éppen ezért a fiatalok további foglalkozás nélkül már nem tudják megtartani, tovább adni nyelvünket – ebben hivatalos szervezetek, valamint erdélyi és magyarországi lelkes pedagógusok segítenek.

Ez az utazás jutalom a gyerekeknek, akik egész éven át szorgalmasan tanulnak a  magyar iskolákban is. A szeretetteljes fogadtatást táncos-énekes  műsorral köszönték meg 2018. július 28-án a Menner Bernát Zeneiskola dísztermében, valamint énekükkel közreműködtek a szentmisén  a kapucinus és a Szent Kereszt templomban.

Forrás: tata.hu